Rólam

Szegődi Anita

Sminktetováló, Dermapigmentológus


Több, mint 10 éve tevékenykedem a szépségszakma területén. Tanulmányaimat Pécsett kezdtem, majd szakmai pályafutásomat Budapesten folytattam. Kozmetikus végzettségem mellett sminkes, majd sminktetováló szakirányra képeztem magam. 5 évet dolgoztam a budai Szabó Imre szalonban, mint vezető kozmetikus. Imádtam ezeket az éveket, rendkívül jó csapattal dolgozhattam együtt és nem tagadom, hogy szakmai fejlődésen igazán ezen évek alatt mentem keresztül. Rengeteg lehetőségem volt szakmán belül, úgy mint szakmai továbbképzéseket tartottunk, konferenciát szerveztünk, ami fegyelmet és érthetőséget tanított.


Nagyon fontosnak tartom az életben a fejlődést, jómagam nagyon pozitív életszemléletű nő vagyok és ezt gondolom a szakmámban is, így rendkívül fontos, hogy nyitott legyek az új technikák elsajátítására, hogy precízebb és minél tökéletesebb munkát tudjak kiadni a kezemből.  Több hazai profi szakembertől tanultam, illetve kétszer is részt vettem a "Permanent MakeUp World Conference" rendezvényen, amit Amszterdamban tartottak. 

Ez a jövőben sem lesz másképp, mindig éhségem van az újdonságok-változások irányába.

Várom sok szeretettel.